Aktuális

2014/11/30

A Vizes Város, Budapest 2014-es pályázata a táborral véget ért. Köszönjük mindenkinek, aki valamilyen módon bekapcsolódott a több hónapon át tartó eseményekbe -akár szervezőként, akár résztvevőként.  Köszönjük a partnereinknek, hogy megtisztelték bizalmukkal a kezdeményezésünket! A mögöttünk lévő hónapok tapsztalatai és visszajelzései alapján is meggyőződéssel állíthatjuk: támogatásuk jó helyre ment!

tumblr_mgu7z3dJY81qafvsgo1_400

Az elmúlt napokban visszavonultunk, hogy elemezzünk, összegezzünk és levonjuk a szükséges következtetéseket. Egyértelmű konklúziónk, hogy folytatjuk! Hosszútávú célunk egy olyan struktúra megtalálása, amely nem egyszeri, rövid idejű hatást eredményező aktivitásra épül, mint a hagyományos pályázatok többsége. Saját, hasonló érdeklődésű, önszerveződő közösségre építkező, önfenntartó, proaktív programsorozat útjára indítása a célunk, amelynek az első lépését az idei pályázat jelentette. A következőt már egészen az alapoktól kezdve azokkal  együttműködve tervezzük kialakítani, akikhez ez a pályázat szól: a tizenévesek.

A kultúrAktív Egyesülethez a folytatásban partnerként társult a Nyitott Műtermek Délutánja programsorozatot szervező csapat, amely közvetlen kapcsolattal rendelkezik a budapesti kortárs művészeti egyéni- és kollektív alkotóműhelyekkel.

Jövőre tehát újra jelentkezünk. Addig is figyeljétek a facebook oldalunkat és tumblr-ünket, amelyen továbbra is témába vágó érdekes megosztásokkal jelentkezünk Budapest vizes lelőhelyeiről és kortárs művészeti történéseiről.

Ajánljuk még a kultúrAktív Egyesület blogját, amelyen számos fiataloknak szóló programról hírt adunk.

2014/11/04

Sajnos minden jónak vége szakad egyszer, így a tábornak is… Nézzétek meg, hányféle vizes élmény fér bele 5 napba. Képgaléria itt.

SDC10316

2014/10/27

A héten táborozunk a 2B Galériában. A nap eseményeiről minden nap beszámolunk :)

IMG_5318

2014/10/23

Hétfőn a Rácz fürdővel és Nemes Anita workshopjával indul a Vizes Város, Budapest tábora. Már izzítjuk a fényképezőket, színes filceket!

10409590_826351670729066_9062530288675583885_n

Nemes Anita: Kis fürdőváros, színes nyomat 50×35 cm

2014/10/14

Táborozóink vizes naplóit már itt a honlapon is meg tudjátok nézni: klikk a főoldalra

Pálinkás Szűcs Roberta 2. feladat

2014/10/10

Sok itt a látnivaló! 
Vasárnapig tudjátok megnézni a VIZES VÁROS, BUDAPEST pályázat pop-up kiállítását a 2B Galériában.
SAMSUNG DIGITAL CAMERA
Nyitva: péntek 15-18, szombat 10-18; vasárnap 11-16 között

Eredményhirdetés és finisszázs: 2014. október 12. vasárnap 11 óra
2B Galéria, Budapest, Ráday u. 47.

vvb-k-meghivoC

 

2014/09/28

Csurranak-cseppenek a pályaművek, holnap estére várjuk a cunamit :D

esocseppek

2014/09/17

splash1

UGORJ RÁ FŐNYEREMÉNYRE: 5 nap – 5 felejthetetlen vizes élmény a fővárosban:

minden nap 1-1 izgalmas művészeti workshop fiatal alkotókkal, miközben lesz nyomozós kalandjáték a Dunaparton, vízibuszozás  RiverRide-dal, török fürdőzés a Veli Bejben, Pop up, Pest élő társasozás, állatkerti kiruccanás és még…..

2014/09/10

Fontos! Mielőtt összeállítod a vizes naplódat, tanulmányozd át a beküldésére vonatkozó tudnivalókat.  Kattints ide a részletekért!

rules

2014/09/08

1., 2., 3., 4., 5., 6., 7. , azaz hét izgi lehetőség. A beküldési határidőig (szeptember 30.) még rengeteg víz lefolyik a Dunán…

http://38.media.tumblr.com/623bd103e0cc8375187f818453f2d52d/tumblr_nbcjfd04D71skjjwso1_500.gif

2014/09/02

A víz útja – tervezz csatornafedelet minipályázat szeptember 30-ig meghosszabbítva!

water_clock_megh1

 

2014/09/01

Vissza az iskolába! A nyárnak vége, de a pályázatunkhoz szeptember 30-ig lehet csatlakozni! Hamarosan felvillantjuk a nyereményeket is ;Dtumblr_inline_nb330sAYML1rzrthz

 

 

 

 

 

2014/08/25

Ki a legény a gáton? Most megmutathatod! Itt a 6. feladat.

tumblr_nauvs7iBA21rjj2y4o2_500

2014/08/22

Épül a Binaura csapat csepegő hanginstallációja a 2B Galériában. Mi teljesen odáig vagyunk tőle! Több werkfotó a képgalériában, teaserek a víziMOZI csatornánkon!

2014/08/18

Ezt a hetet kinevezzük inspirációs hétnek: vasárnapig minden nap mutatunk egy lenyűgöző videót, melyben a hang vízzel és egy spéci szerkentyű segítségével szólal meg. Vasárnap a 3. akciónapunkon próbáljátok ki a Binaura csapat csepegő hanginstallációját a 2B Galériában.
Addig is lessétek meg a kreatív megoldásokat itt és a víziMOZI csatornánkon!

2014/08/12

Régóta vágysz saját DJ/VJ szettre? Augusztus 24-én, a 3. akciónapunkon elkészítheted! Speciális csepegő hangintalláció vár rád a helyszínen, a részletekért katt ide!

2014/08/11

http://www.vizesvarosbudapest.hu/wp-content/uploads/2014/07/csobban.gif

Placcsan, toccsan, fröccsen, csöpög, cseppen, csobog, kopog, koppan, loccsan, zubog.

Mi az?

Az 5. feladatban a válasz.

2014/08/08

Te megtervezed, beküldöd,bb8ef7b637c08b69ff8d368595198a4d
Ők megszavazzák,
Mi kinyomjuk,
Mindenki ebben jár…

Augusztus 31-ig várjuk a csatornafedél-tervedet!

2014/08/04

Minden, amit a szitanyomásról tudni akarsz – mostantól a VVB mozicsatonáján is: víziMOZI

vvb youtubera

2014/07/30

Óriási magyar sikerek a 11. EDBF Sárkányhajó Európa-bajnokságon!

racice_2014_web

Július 25-27-én zajlott a csehországi Racicében a 11. EDBF Sárkányhajó Európa-bajnokság.  Az idei eseményen az U18-as korosztály volt a fő aranyérem gyűjtő öt első helyezéssel, de a Premier kis hajós legénységek is hozzátettek az aranyérmek számához. Az éremtáblázaton Magyarország az előkelő második helyen végzett. 

Az ifjúságiak, ahol elindultak mindent megnyertek. Három egyesület (Dunaföldvár, Rába, Vác) versenyzőiből összetevődő U18 Vegyes nagy hajó és Open kis hajó nem talált legyőzőre ezen az EB-én.
Kiemelkedően szerepeltek kis hajós legénységeink. A Dragonmasters képviselte hazánkat a Premier Openben, a Dunai Sárkányok Vác  a Premier Vegyesben. Az előző kettő, az utóbbi 3 aranyérmet szállított.
Nagyon jó eredménynek számít a Premier Open nagyhajó 3. helyezése 2000 méteren, illetve a Premier Nők 3. helyezése 200 méteren. A nőknek először sikerült EB-én rövid távon felállni dobogóra.
A seniorok egy 2. és egy 3. helyezéssel járultak hozzá az érem halmozáshoz Senior A open kis hajó 2000 és 500 méteren.
Az U18-as, a Premier Open és Premier Női nagyhajós legénységek meghálálták a szövetség utazáshoz nyújtott anyagi támogatását, és nagyban hozzájárultak a magyar csapat eredményes szerepléséhez.

BÜSZKÉK VAGYUNK A MAGYAR SÁRKÁNYHAJÓSOKRA!

forrás

2014/07/28

Biztos tudsz ennél jobbat:

csatornfedél

A 4. feladatban meg is mutathatod! Pályázat a pályázatban: ha augusztus 31-ig elküldöd a te csatornatervedet, feltesszük a facebook oldalunkra. A legtöbb like-ot begyűjtő tervről szitát készítünk, amelyet a 4. akciónapon (2014/09/21) polóra, textiltáskára szitázhatsz velünk.  Legyen a te csatornafedeled az idei évad  legmenőbb mintája!

2014/07/22

Közeledik a 2. akciónap! Készülnek a török pasák Kovács Budha Tomitól a “szoborparkba”.

BudhaTomi_torok pasa

2014/07/14

Nagyon izgalmas feladat vár mostantól rátok: Budapest fürdői másképp

2014/07/08

Amíg mi dolgozunk a Kopaszi-gáton felvett videón, a Rába SC budapesti csapat része, a Fekete Gyöngy sárkányhajósai teljes bedobással edzenek az előttük álló Európa-bajnokságra! Szurkoljatok értük július végén!

Fekete Gyöngy

2014/07/03

“Persze hogy tudtam, hogy mi az a gif, csak nem sejtettem!”

2014/07/02

Filmet forgatunk a camera obscuráról

2014/07/01

Megnyílt a képgalériánk!

2014/06/30

Rakd össze életed első saját gifjét: a 2. feladat

2014/06/28

Miközben készülünk a Duna Napra, nem felejtkezünk meg a 2. feladatról!  Egy kis előzetes:

2014/06/25

Már csak pár nap és neked is lehet camera obscurád!

2014/06/21

Készülünk a Duna Napra! Érdemes lesz kilátogatni jövő vasárnap a Kopaszi-gátra!

2014/06/16

Itt az első feladat és az első akciónap!

2014/06/12

Készülünk az első forduló feladatával. Már csak négyet kell aludni és jövünk!

2014/06/04

Fejreállítjuk a Dunát!  Kopaszi-gát 2014/06/29 Itt a részletes program.

2014/06/01

Elindult  a regisztráció. Szeretettel várunk a pályázók közé! Katt ide a regisztráláshoz!

2014/05/28

Jelenleg gőzerővel dolgozunk a honlapon. Kövesd velünk, hogyan szépül és bővül az oldal. Június 16-ig pedig az első feladat is kiderül….

Share Button

Comments are closed